Selmeczi György: Szent Vitus-játék
ős-opera
2022. június 17., 20:00
Pilisborosjenő, Szent Vid Plébánia kertje
(rossz idő esetén a templomban)
Előadják
Kerek Dávid
Nemes Tibor
Polák Ferenc
Turi Péter
Vatamány Atanáz
Berkó Boglárka
Kovács Dorottya
Szaplonczay Mária
a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész hallgatói
a Camerata Seniorum Kamarazenekar tagjai
és az In Medias Brass fúvóskvintett
Koreográfus: Blaskó Borbála
Rendezte: Novák Eszter
Vezényel: Selmeczi György
Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Színház- és Filmművészeti Egyetem,
a Pilisborosjenői Szent Vid Plébánia, valamint a Pilisborosjenői Önkormányzat
és a Reichel József Művelődési Ház támogatásával jön létre.
Az „ős-opera” mint műfaji megjelölés különösnek tűnhet. A Kárpát-medence archaikus keresztény közösségeinek egyházi és világi műformái (himnusz- és népének repertoár, a kolostori és iskolajátékok hagyománya, az egyházi és világi ünnepek, búcsúk zenés-táncos-alakoskodó színjátékai) azonban tálcán kínálják az összefüggéseket későbbi korok zenés színházi műfajaival, köztük az operával.
A szentéletrajzok gazdag és dramatikus cselekménye, helyenként igen életszerű, sőt humoros vonásai meghökkentően korszerű (kortalan) zenei-színházi formanyelvet sugallnak, mely minden esetben az operaműfajra is asszociál, és jól dokumentálja azt az interakciót, mely a középkor vallásos és “piactéri”, teátrális műformái között létrejött, mely azután az opera kialakulásához vezetett. Az egyéni és közösségi megszólalások váltakozása - melyek ismerősek lehetnek a betlehemes játékokból, vagy akár a passió formarendjéből -, magában hordozza a mindenkori színpadi eseménysor kialakulásának lehetőségét.
A szerzők kísérletet tesznek arra, hogy a kortárs zene és színház eszközeivel idézze meg a szentéletrajzok olykor gyermeki, olykor mélyen filozofikus vagy drámai világát.
A korábbi „ős-operákat” követően *** (Szent Márton-játék, Szent Jakab-játék) Selmeczi György zeneszerző folytatja a kialakult különleges – a középkori misztériumjátékok, mirákulumok, illetve korai folklorisztikus – zenés színházi műforma kompozíciós gyakorlatát, ezúttal a Szent Vitus-játék megkomponálásával, s ehhez készül az új librettó (szövegíró: Selmeczi János): Szent Vitus (Szent Vid) (Kr.u. III. század), ifjú ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója, a Tizennégy Segítőszent egyike. kultusza Európa-szerte elterjedt. Regényes életrajza századokon keresztül csiszolódott, rendkívül gazdag dramaturgia jellemzi, az életszerűség és a misztika egyidejű hatáselemei erőteljesen sugallják a színpadi vagy filmes megjelenítés lehetőségét.
Az egyfelvonásos színpadi játék továbbra is egy 8-16 fős énekegyüttes (a hívek szerepkörében) köré épül, a szerepeket pedig jól éneklő színészek (nem föltétlenül énekművészek) alakítják. A hangszeres együttest rézfúvós kvintett (a falusi búcsúk szokásos rezesbandájának szerepkörében), egy vonóskvintett (táncházi intonáció), és ütőhangszerek alkotják.
A korábbi ős-operák stiláris-nyelvi megoldásai ezúttal is célravezetők lehetnek. Az archaikus himnusz-repertoár, a népének, a recitatív formák mind lehetővé teszik az érdeklődés folytonos fenntartását, a „történetmesélés” dinamikáját és a kortárs reflexiót egyaránt.
A helyszínről:
Vitus közép-európai, így hazai tiszteletének új ösztönzéseket ad a prágai Szent Vid-székesegyháznak IV. Károly császártól szerzett ereklyéje (1355), amely a jámbor hagyomány szerint a szent vértanú feje. A kultusz újjászületéséhez az is hozzájárul, hogy a középkor végének jámborsága Vitust a Tizennégy Segítőszent közé sorolja. József nádor a kegyurasága alatt álló Pilisborosjenő település temploma számára szerzett (1807) a prágai ereklyéből. A névünnepen a múlt század elején kivitték a mezőre is és a vetéseket megáldották vele.
Kerek Dávid
Nemes Tibor
Polák Ferenc
Turi Péter
Vatamány Atanáz
Berkó Boglárka
Kovács Dorottya
Szaplonczay Mária
a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész hallgatói
a Camerata Seniorum Kamarazenekar tagjai
és az In Medias Brass fúvóskvintett
Koreográfus: Blaskó Borbála
Rendezte: Novák Eszter
Vezényel: Selmeczi György
Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Színház- és Filmművészeti Egyetem,
a Pilisborosjenői Szent Vid Plébánia, valamint a Pilisborosjenői Önkormányzat
és a Reichel József Művelődési Ház támogatásával jön létre.
Az „ős-opera” mint műfaji megjelölés különösnek tűnhet. A Kárpát-medence archaikus keresztény közösségeinek egyházi és világi műformái (himnusz- és népének repertoár, a kolostori és iskolajátékok hagyománya, az egyházi és világi ünnepek, búcsúk zenés-táncos-alakoskodó színjátékai) azonban tálcán kínálják az összefüggéseket későbbi korok zenés színházi műfajaival, köztük az operával.
A szentéletrajzok gazdag és dramatikus cselekménye, helyenként igen életszerű, sőt humoros vonásai meghökkentően korszerű (kortalan) zenei-színházi formanyelvet sugallnak, mely minden esetben az operaműfajra is asszociál, és jól dokumentálja azt az interakciót, mely a középkor vallásos és “piactéri”, teátrális műformái között létrejött, mely azután az opera kialakulásához vezetett. Az egyéni és közösségi megszólalások váltakozása - melyek ismerősek lehetnek a betlehemes játékokból, vagy akár a passió formarendjéből -, magában hordozza a mindenkori színpadi eseménysor kialakulásának lehetőségét.
A szerzők kísérletet tesznek arra, hogy a kortárs zene és színház eszközeivel idézze meg a szentéletrajzok olykor gyermeki, olykor mélyen filozofikus vagy drámai világát.
A korábbi „ős-operákat” követően *** (Szent Márton-játék, Szent Jakab-játék) Selmeczi György zeneszerző folytatja a kialakult különleges – a középkori misztériumjátékok, mirákulumok, illetve korai folklorisztikus – zenés színházi műforma kompozíciós gyakorlatát, ezúttal a Szent Vitus-játék megkomponálásával, s ehhez készül az új librettó (szövegíró: Selmeczi János): Szent Vitus (Szent Vid) (Kr.u. III. század), ifjú ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója, a Tizennégy Segítőszent egyike. kultusza Európa-szerte elterjedt. Regényes életrajza századokon keresztül csiszolódott, rendkívül gazdag dramaturgia jellemzi, az életszerűség és a misztika egyidejű hatáselemei erőteljesen sugallják a színpadi vagy filmes megjelenítés lehetőségét.
Az egyfelvonásos színpadi játék továbbra is egy 8-16 fős énekegyüttes (a hívek szerepkörében) köré épül, a szerepeket pedig jól éneklő színészek (nem föltétlenül énekművészek) alakítják. A hangszeres együttest rézfúvós kvintett (a falusi búcsúk szokásos rezesbandájának szerepkörében), egy vonóskvintett (táncházi intonáció), és ütőhangszerek alkotják.
A korábbi ős-operák stiláris-nyelvi megoldásai ezúttal is célravezetők lehetnek. Az archaikus himnusz-repertoár, a népének, a recitatív formák mind lehetővé teszik az érdeklődés folytonos fenntartását, a „történetmesélés” dinamikáját és a kortárs reflexiót egyaránt.
A helyszínről:
Vitus közép-európai, így hazai tiszteletének új ösztönzéseket ad a prágai Szent Vid-székesegyháznak IV. Károly császártól szerzett ereklyéje (1355), amely a jámbor hagyomány szerint a szent vértanú feje. A kultusz újjászületéséhez az is hozzájárul, hogy a középkor végének jámborsága Vitust a Tizennégy Segítőszent közé sorolja. József nádor a kegyurasága alatt álló Pilisborosjenő település temploma számára szerzett (1807) a prágai ereklyéből. A névünnepen a múlt század elején kivitték a mezőre is és a vetéseket megáldották vele.
