Selmeczi György: A KRÓNIKÁS
Vígopera két felvonásban
Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján írta:
Egyed Emese, Laczkó V. Róbert, Szokol Judit és Selmeczi György
Játszódik a történelmi időben, Kolozsvárt és környékén
Ismertetés
A krónikás című kétfelvonásos vígopera az intézményes magyar zeneoktatás létrejöttének bicentenáriumára készült a kolozsvári Zenei Líceum és a Magyar Opera számára.
Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján Egyed Emese, Laczkó Vass Róbert és a zeneszerző írta. A cselekmény - mely sok motívumában támaszkodik Kolozsvár és Erdély történetére, illetve legendáriumára - a fantasy-műfajok körébe sorolja a művet, és meghatározatlan történeti korban (korokban) játszódik.
A történet kiindulópontja az a képtelen helyzet, hogy Kolozsvár népe nem ismeri a zenét, ének és zene nélkül éli az életét. Ezen hivatott segíteni menekültek egy kis csoportja, akik egy bizonyos Huba testvér vezetésével szöknek meg Déváról, a vár-építő nagyúr zsarnoksága elől, s a kolozsvári bírót kérik, fogadná be őket a város. A menedékért cserébe énekre, zenére tanítják a város népét, mégpedig a szépséges Ilona vezetésével, akire szemet vetett a dévai zsarnok, s a többiekkel együtt maga is szökni kényszerült.
Az egész város a zenetanulás lázában ég, s a farsangi maszkabálon már gyerek és felnőtt egyaránt számot adhat a tanultakról. Ám éppen a bálról rabolják el Ilonát a nagyúr zsoldosai.
A kolozsvári gyerekek ocsúdnak leghamarabb: már a bál éjszakáján kiszöknek a városból, s az emberrablók után vetik magukat a rengeteg erdőbe, ahol a martalócok egy barlangban őrzik Ilonát, amíg a sóvárgó uraság érte nem jön. A gyerekek azonban ötletes cselekkel ártalmatlanná teszik őket, s már-már kiszabadítanák Ilonát, amikor megjelenik a félelmetes Kőzúzó Kúnó, a dévai nagyúr. Eltiporná a gyermek-csapatot, de ekkor megérkezik a felmentő sereg, a dévai árvák csapata, élükön Huba testvér és maga a Krónikás. Parittyák sokasága szegeződik Kúnóra, aki megadja magát.
A győzelmet, az ének, a muzsika hatalmát ünnepli a város apraja-nagyja Kolozsvár Főterén.
Az opera zenéje széles stiláris kört ír le. A szerző arra törekszik, hogy a játékosság szellemében rendre új motivikát kínáljon, és a reménybeli közönség ráismerjen korábbi vígoperai élményeinek toposzaira. A mű stiláris végpontjai messze esnek egymástól: az opera, a daljáték, olykor a musical műfaji jellemzői is megjelennek, a bonyolult vokális és hangszeres struktúráktól el egészen a dal-műfaj egyszerűbb, közvetlen intonációjáig, sőt, feltűnik az énekbeszéd műfaja is, puszta ritmus-kombinációk kíséretével. A szerző korábbi operáihoz hasonlóan a mű hangzó anyagát ezúttal is a dallamos-harmonikus-tonális-modális hangvétel, és egy tágas magyar népzenei háttér jellemzi. A szerző vendégszövegeket is beépített a librettóba: többek között László Noémi és Tompa Gábor verseit.
A kompozíción túl, a mű szokatlanul tág teret nyit gyerekek és felnőtt művészek zenei és színpadi együttműködésének, a jókedvű közös munkának.
A krónikás című kétfelvonásos vígopera az intézményes magyar zeneoktatás létrejöttének bicentenáriumára készült a kolozsvári Zenei Líceum és a Magyar Opera számára.
Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján Egyed Emese, Laczkó Vass Róbert és a zeneszerző írta. A cselekmény - mely sok motívumában támaszkodik Kolozsvár és Erdély történetére, illetve legendáriumára - a fantasy-műfajok körébe sorolja a művet, és meghatározatlan történeti korban (korokban) játszódik.
A történet kiindulópontja az a képtelen helyzet, hogy Kolozsvár népe nem ismeri a zenét, ének és zene nélkül éli az életét. Ezen hivatott segíteni menekültek egy kis csoportja, akik egy bizonyos Huba testvér vezetésével szöknek meg Déváról, a vár-építő nagyúr zsarnoksága elől, s a kolozsvári bírót kérik, fogadná be őket a város. A menedékért cserébe énekre, zenére tanítják a város népét, mégpedig a szépséges Ilona vezetésével, akire szemet vetett a dévai zsarnok, s a többiekkel együtt maga is szökni kényszerült.
Az egész város a zenetanulás lázában ég, s a farsangi maszkabálon már gyerek és felnőtt egyaránt számot adhat a tanultakról. Ám éppen a bálról rabolják el Ilonát a nagyúr zsoldosai.
A kolozsvári gyerekek ocsúdnak leghamarabb: már a bál éjszakáján kiszöknek a városból, s az emberrablók után vetik magukat a rengeteg erdőbe, ahol a martalócok egy barlangban őrzik Ilonát, amíg a sóvárgó uraság érte nem jön. A gyerekek azonban ötletes cselekkel ártalmatlanná teszik őket, s már-már kiszabadítanák Ilonát, amikor megjelenik a félelmetes Kőzúzó Kúnó, a dévai nagyúr. Eltiporná a gyermek-csapatot, de ekkor megérkezik a felmentő sereg, a dévai árvák csapata, élükön Huba testvér és maga a Krónikás. Parittyák sokasága szegeződik Kúnóra, aki megadja magát.
A győzelmet, az ének, a muzsika hatalmát ünnepli a város apraja-nagyja Kolozsvár Főterén.
Az opera zenéje széles stiláris kört ír le. A szerző arra törekszik, hogy a játékosság szellemében rendre új motivikát kínáljon, és a reménybeli közönség ráismerjen korábbi vígoperai élményeinek toposzaira. A mű stiláris végpontjai messze esnek egymástól: az opera, a daljáték, olykor a musical műfaji jellemzői is megjelennek, a bonyolult vokális és hangszeres struktúráktól el egészen a dal-műfaj egyszerűbb, közvetlen intonációjáig, sőt, feltűnik az énekbeszéd műfaja is, puszta ritmus-kombinációk kíséretével. A szerző korábbi operáihoz hasonlóan a mű hangzó anyagát ezúttal is a dallamos-harmonikus-tonális-modális hangvétel, és egy tágas magyar népzenei háttér jellemzi. A szerző vendégszövegeket is beépített a librettóba: többek között László Noémi és Tompa Gábor verseit.
A kompozíción túl, a mű szokatlanul tág teret nyit gyerekek és felnőtt művészek zenei és színpadi együttműködésének, a jókedvű közös munkának.