Auris Kiadó

Az AURIS Kiadó 2017 végén jött létre az 1999-ben alakult Auris Kulturális Szolgáltató Kft. kotta- és zeneműkiadói üzletágaként. Az addig előadó-művészeti tevékenységgel, hangversenyszervezéssel és szerzői jogkezeléssel foglalkozó művészeti ügynökség és kulturális programiroda kortárs magyar zeneszerzők műveire szakosodott zeneműkiadással (kotta- és hanglemez-kiadás) bővítette tevékenységi körét, különös tekintettel a kórusművekre, a dalokra és a hangszeres, illetve vokális-instrumentális kamarazenére.

Az AURIS Kiadó harmadik éve a kortárs magyar zene legfrissebb értékeinek kiadására törekszik, mégpedig a zeneszerzőknek egy meghatározott körére vonatkozóan. Ezek a szerzők a kortárs magyar zene élvonalába tartoznak, és egy jellegzetes – az ezredforduló éveit erősen jellemző stiláris meggyőződés – köti össze őket. Ennek lényege a diatonikus gondolat új megvilágításba helyezése, a diatonikus tér kitágítása, az erős kötődés a 20. század „klasszikusainak” zenei nyelvéhez, és a métier rendkívüli magas szintű művelése. A Kiadó elsősorban azoknak a műveknek a megjelentetésére vállalkozik, melyek jó eséllyel fölkeltik az előadóművészek érdeklődését, helyük van a mindenkori repertoáron, és egyik részről a vokalitás, másik részről a hangszeres kamarazene kínálatát gazdagítják.

Bővebben


Auris Kották
Egyházzenei kiadói program
Auris Felvételek
Auris Könyvek
Kapcsolat
 
 
Auris Kiadó